Pár év óta a jogosítványszerzés első fázisa, az úgynevezett elméleti képzés, nemcsak tanteremben sajátítható el, hanem már otthon számítógép mögül is megtanulható. Egyre többen érdeklődnek e kötetlenebb tanulási forma iránt, ezért fontosnak tartjuk, hogy leendő tanulóink ismerjék a két képzési forma közötti különbségeket.

  • A tantermi képzés kiscsoportban történik

Ez maximum 20 főt jelent. Emiatt nyilván egyfajta kötöttség is, hiszen az adott időpontokban a foglalkozásokon meg kell jelenni.

Hivatalosan ez 28 tanórát (45 perc egy tanóra) jelent, ami 7 alkalom.

A foglalkozásokon az oktatók magyaráznak, értelmeznek, sok-sok képet és filmet mutatnak be. Tehát a képzés interaktív. Az egyik legnagyobb előnye, hogy amit nem értesz, azt megkérdezheted.

A teljes tanfolyam egyébként nem szokott 3-4 hétnél tovább tartani, és a befejezést követően általában két héten belül már a KRESZ vizsgára kerül sor.

Iskolánkban a modul rendszerű képzés miatt egyedi időbeosztásban is járhatsz, például egyik héten reggel, míg a másik héten este, vagy akár hétvégén is.

 

  • Az e-learninges képzés esetén a tanulási ütemet te magad oszthatod be.

Láttam már olyan hirdetést is, ahol azért ajánlották, mert akár már egy nap alatt elvégezhető. Azért ez nem teljesen így van! Főleg, hogy az egyes tanítási modulok végén feladatsorokat kell megoldanod, és csak azok sikeres teljesítése után léphetsz tovább. Ezt pedig egy nap alatt kizárt végigcsinálni.

A tapasztalat az, hogy napi egy órás tanulással kb. 3-4 hét alatt végezhető el kényelmesen a teljes anyag.

Viszont vizsgázni nem fogsz tudni előbb, mert vizsgaidőpontot csak a teljes befejezés után tudsz igényelni. (Tantermi képzés esetében ez már az indulás másnapján megtehető.)

Azt sem árt tudni, hogy pont a nagy tanulási szabadság miatt nem fejezik be a legtöbben a távoktatásnak ezt a formáját. Ha nincs kötöttség, akkor sokan csak tologatják időben az anyag feldolgozását, majd holnap, majd holnap jelszóval. Általában a tanulók egy része ezért sosem fejezi be az anyagot a rendelkezésre álló 180 nap alatt.

    A mi iskolánkban egyébként annak is biztosítunk kiegészítő e-learninges tananyagot, aki tanterembe jár, illetve lehetőséget biztosítunk a tantermi órák látogatására és konzultációra annak is, aki tisztán e-learninget választana.

    Nem véletlen, hogy a Mosolyzóna tanulóinak több, mint 80%-a sikeresen teljesíti az első KRESZ vizsgáját.

    Egyébként a döntés a tied. A beiratkozásnál jelezd számunkra, hogy milyen formában szeretnéd az elméleti képzést elvégezni!

    A tantermi képzés és a távoktatás díjában nálunk nincs különbség.

    Share This